Cégünk az idei évtől végez hiteltanácsadást és hitelügyintézést is. Bővítve ezzel szolgáltatásainak palettáját. Kiemelt partnerei vagyunk a legjelentősebb Magyarországi bankoknak, és jó kapcsolatokat ápolunk több kisebb bankkal. Minden szükséges adottsággal rendelkezünk ahhoz, hogy ügyfeleinket a lehető legmagasabb színvonalon segítsük céljaik megvalósításához. Tapasztalatom szerint a pénzügyi szolgáltatók (bankok, biztosítók) egyre élesedő versenyében az ügyfeleknek egyre nagyobb szükségük van a korrekt, ugyanakkor közérthető információkra. Biztos vagyok abban, hogy Ön is találkozott már olyan információkkal (reklámokkal, hirdetésekkel) amikben, jó esetben egy, általában azonban több * található a hozzájuk tartozó roppant apró betűkkel írt és néha kifejezetten nehezen értelmezhető magyarázatokkal valahol a hirdetés egy eldugott zugában. De ugyanezzel szóbeli tájékoztatók során is lehet találkozni szinte bármelyik szolgáltató kirendeltségén vagy fiókjában. Ez nem túl bizalom gerjesztő, akkor, amikor az ember mondjuk több millió forintos döntést szeretne hozni az elkövetkező 20 vagy akár 30 évre. Az én munkám az, hogy közérthető tájékoztatás után segítsek kiválasztani ügyfeleim számára a legmegfelelőbb hitelkonstrukciót, pénzügyi megoldást és végigvigyem annak ügyintézését. Ezzel időt, energiát és pénzt takarítok meg számukra, valamint, nem utolsósorban idegeskedéstől és feszültségektől kímélem meg őket. |
Az ország egész területén, vállaljuk épületeik utólagos hőszigetelését, a jelenleg leg kedvezőbb piaci áron.
Homlokzati hőszigetelések készítése, már 4.500.- Ft/m2 ártól. Az ár nettó ár és csak a munkadíjat foglalja magába.
Kérje díjtalan ajánlatunkat.
Amennyiben igényli díjtalan szaktanácsadással is segítjük Önt, hogy épülete a lehető legjobb, módon legyen szigetelve, a termikus burok megvalósulhasson, és ne csak részleges megoldást találjon, illetve valósítson meg, a szigetelés kapcsán. |
Ezzel a szolgáltatással szeretnénk megrendelőinknek segíteni abban, hogy a 20-éves kivitelezői gyakorlatunkkal szerzett tapasztalatokat sikeresen be tudják építeni elképzeléseikbe. Így olyan építményeket elsősorban lakó épületeket, sportlétesítmények, és üzletházakat hozhassanak létre amelyek jól funkcionálnak, és tudják nyújtani azokat az elvárásokat üzemeltetés közben, amiket támasztunk velük szemben. Csapatunk nemcsak a tervasztalon szerzett tapasztalatokat, hanem a kivitelezés terén is. Bízunk abban hogy az általunk tervezett épületekre, méltán lehetünk majd büszkék, és mindenkinek jó közérzetet, nyugodt kiegyensúlyozott életvitelt tud biztosítani. Hisz azokban az épületekben, és értem itt elsősorban ismét a lakóépületeket, ahol nincsenek elkülönítve a szférák, ezen elvárások nem tudnak megvalósulni. Végül de nem utolsó sorban terveinkbe olyan szerkezeti megoldásokat igyekszünk beépíteni ami épületeink bekerülési költségeit csökkentik, de a velük szemben támasztott követelményeket nem befolyásolják.
Forduljon hozzánk bizalommal, és mi papírra tesszük elképzeléseit! |
Ajánlati költségvetés készítés
Vállaljuk építményeik ajánlati költségvetésének elkészítését
Ezzel a szolgáltatásunkkal is elsősorban a lakossági igényeket szeretnénk kielégíteni hisz a magán-kivitelezések kapcsán merül fel legtöbbször az igény erre.
Álláspontunk az ajánlati költségvetés szükségességét illetően:
Mi úgy gondoljuk, hogy a lakossági családi házas kivitelezések során van a legnagyobb hiánya a költségvetés kiírásnak. A megrendelők általában pénzspórolásból kifolyólag csak egy engedélyezési tervdokumentációt készíttetnek. Majd ennek birtokában ajánlatot kérnek különböző vállakózóktól. Szeretnénk felhívni figyelmüket az ekkor elkövetett jellemző hibára. Az ajánlati költségvetés hiányában, a vállalkozok hol szándékosan hol véletlenül műszaki tartalomban, és mennyiségekben eltérő ajánlatokat adnak le a megrendelőnek. A megrendelő ezeket próbálja összehasonlítani, és a számára legkedvezőbbet közülük kiválasztani. De higgyék el ez reménytelen próbálkozás. Ekkor szoktak beleesni abba a csapdába hogy rosszul döntenek és olyan kivitelezővel kötnek szerződést aki közel sem a legkedvezőbb ajánlatot adta. Esetleg a majdani pótmegrendelésekre pályázik. Valamint később közli csak a tényt hogy a felmerült műszaki hiányosságok nem képezték tárgyát a vállalkozási szerződésnek. Ilyenkor szokott előfordulni hogy a megrendelő csak egy félig kész házat kap, vagy hogy elképzelései nem egyeznek meg a valósággal. Továbbá hogy közel sem a leg kedvezőbb vállalkozóval kötött szerződést. Ezen problémák elkerülése érdekében valamint a jelentős pénzkidobások megelőzése miatt javasoljuk hogy készíttessen ön is ajánlati költségvetést, melynek műszaki tartalma és mennyiségei megegyeznek a valósággal és erre kérjen ajánlatokat. Mert csak akkor lehet ajánlatokat összehasonlítani ha az ajánlatok megegyező műszaki tartalmúak, és megegyező mennyiségeket foglalnak magukban. |
Vállaljuk építményeik felelősműszaki vezetését
Ezzel a szolgáltatásunkkal elsősorban a lakossági igényeket szeretnénk kielégíteni hisz a magán-kivitelezések kapcsán merül fel legtöbbször az igény erre. Hisz itt dolgozik a legtöbb kisvállalkozó. A nagyobb beruházások kapcsán általában a kivitelező cégek rendelkeznek megfelelő végzettségű munkatársakkal. De nagyobb beruházások vezetését is vállalja cégünk.
Álláspontunk a felelős műszaki vezetéssel kapcsolatban:
Hazánkban az építőipari kivitelezések kapcsán az elmúlt évtizedekben már szükség volt felelős műszaki vezető személyének megjelölésére. Hisz e nélkül az építési illetve bontási tevékenységet nem lehetett és nem is lehet megkezdeni. Efelől jogszabály rendelkezik. Továbbá sajnálatos módon az építőipari kivitelezők túlnyomó többsége nem rendelkezik az általa vállalt munkához megfelelő szakképesítéssel, illetve semmilyennel sem. De hogy is lenne ez másképp hisz jelenleg országunkban mindenki főiskolát szeretne végezni, és ezáltal a fizikai szakmák hiányszakmává váltak. Ez olyannyira igaz hogy az elmúlt években pl: a Komárom Esztergom megyei Fellner Jakab Szakközép és szakmunkás képző iskolában, ami a megye egyetlen szakmunkásképző iskolája, előfordult az is hogy csak egyetlen kőműves osztályt tudtak indítani és azt is három fővel. Szemben a nyolcvanas évekkel amikor Ugyanez az iskola két kőműves osztályt indított évfolyamonként, és azokat egyenként harminchat fővel. Így évfolyamonként 72 fő volt aki kőműves szeretett volna lenni. Mindezek ismeretében úgy gondoljuk hogy a lakossági házilagos kivitelezések alkalmával, nem csak a felelős műszaki vezető személyének megjelölése a fontos, hanem annak jelenléte is. Ezt nem csak a fent említett jogszabály miatt tartjuk fontosnak hanem az építmények szakszerű és gazdaságos kivitelezése miatt is. Valamint de nem utolsó sorban a megrendelő érdekeit, és a későbbiek tekintetében a biztonságos üzemeltetést hivatott a felelős műszaki vezető képviselni. Mi valljuk azt, hogy egy jó felelős műszaki vezető a kivitelezés során jelentős anyagi megtakarításhoz tudja juttatni a megbízóját az által, hogy a kivitelezés szakszerűen folyik, és az estleges hibás döntéseket felülbírálja. |
Divíziónk a vezetőség által a kivitelezésben szerzett több mint 20 éves tapasztalataira, a divízió vezetőinek szakmai képzettségére, ez idő alatt kiépített kapcsolatokra, a piaci igények követésére, és a piacon a mindenkori legkedvezőbb ár kialakítására alapozza létjogosultságát, és munkáját. Divíziónk a magasépítésben, és mélyépítésben egyaránt hatékonyan tevékenykedik. Munkatársait gondosan megválogatja, és folyamatosan továbbképezi. Ezzel is biztosítva a folyamatos kiváló minőséget.
Társadalmi szerepvállalás
Építőipari Csúcstalálkozó, Budapest 2016. január 27.
> |
Deli Gábor és Deli Gáborné az Ajánlak Kft. vezetői |
 |
 |
 |
Dr. Lenner Áron Márk Belgazdaságért felelős helyettes államtitkár |
Koji László az ÉVOSZ elnöke, a BKIK alelnöke |
Gulyás József a KKVHÁZ Zrt. vezérigazgatója |
„Kiürült a piac, nincs szakmunkás” – ezt Deli Gábor mondta, aki szerint az a gond, hogy a munkásoknak a szakma nem tud hitet adni, hogy el tudják a családjukat tartani. Sokan szakmát se szereznek, mert nincs hitük. Deli szerint nem is kéne nekik a teljes szakmát megtanulni, hanem ha csak a kőműves szakmát nézzük, csak a falazást vagy csak a vakolást.
A csúcstalálkozóról bővebben a kamara oldalán olvashat. |
|
|